Francia külügyminiszter: Az EU megvédi Grönlandot Trumptól
Párizs szerint az Egyesült Államok leendő elnöke nem fog bevetni katonai eszközöket az európai sziget megszerzésére.
Párizs szerint az Egyesült Államok leendő elnöke nem fog bevetni katonai eszközöket az európai sziget megszerzésére.
Kamala Harris a Capitoliumban újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy alkotmányos kötelességét teljesítette, amikor levezető elnökként közreműködött a Donald Trump elleni elnökválasztási veresége hitelesítésében.
A miniszterelnök politikai igazgatója hangsúlyozta: „míg mások a túlélésre játszanak, mi már javában rajzoljuk az új stratégiánk térképét”.
Orbán Viktor interjút adott a Magyar Nemzetnek.
Az új elnöknek lassan el kell kezdeni az egyezkedést a birodalmi hatalomgazdaság uraival, a Big Tech, a Big Pharma, a Big Money hatalmasságaival.
Halálos áldozatokkal járó iskolai lövöldözésnél kellett beavatkoznia a rendőrségnek a Wisconsin állambeli Madisonban.
Ideje elfelejteni az Oroszország feldarabolásáról szőtt hagymázas terveket.
A magyar miniszterelnök Donald Trumppal, Elon Muskkal és Michael Waltzcal folytatott tárgyalást.
Csak úgy kíváncsiságból.
Sok elemző bízott hazánk leminősítésében, ám ez nem történt meg.
A dél-koreai puccskísérlet és a magyar államberendezkedési modell okán értekezik a The New York Times vendégszerzője a liberális világrend látványos hanyatlásáról.
Ez lehet a floridai kormányzó, a woke-ellenes, bevándorláskritikus Ron DeSantis látványos visszatérése.
Iraki milicisták konvoja tartott Damaszkusz felé, hogy csatlakozzanak a kormányerőkhöz, amikor amerikai A-10-es csatarepülők mértek csapást rájuk.
A Fidesz gáncsolt a legkövetkezetesebben mindenfajta kárpótlást, történelmi igazságtételt.
Ronald Reagen útját járná be a kinézett utód, legalábbis a The Hill elemzése alapján.
Az ország elnöke már egyeztetett is Joe Bidennel.
Peking közölte az egész világgal, hogy nem véletlenül az Egyesült Államok első számú kihívója.